ÚJBUDA, XV. évf. 24. szám, 2005. november 23.

Agyonverni drága mulatság

A rákosi vipera

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület budapesti helyi csoportjának legutóbbi előadásán a TIT Stúdióban a rákosi vipera védelméről hallhattunk előadást.

A téma legjobb hazai kutatója, Péchy Tamás, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület budapesti helyi csoportjának elnöke saját tapasztalatairól és sokéves védelmi munkájáról számolt be, és diaképeivel mutatta be ezt a nagyon ritkán szemünk elé kerülő, globálisan veszélyeztetett hüllőt.

A fajt 1893-ban Méhely Lajos írta le és ő adta a később hányatott sorsú elnevezést, mivel ahogyan írta: "a rákoson terem a legbővebben". Az ötvenes évek elején politikai okból változtatták nevét a megtévesztő parlagi viperára, holott nem a parlagföldek lakója. Helytelen a népi elnevezése is, mert a homoki vipera egy másik faj, mely tőlünk keletebbre él. Eredeti nevét 1990 után kapta vissza. Rákoson, azaz a mai Zugló területén már nagyon régóta egyáltalán nem található. Aki azt hiszi, hogy ez jó, mert minek egy veszélyes mérges kígyó nekünk, nagyon téved. A rákosi vipera, tudományos nevén Vipera ursinii rákosiensis, leírása óta, tehát 112 éve halálos kimenetelű marásról nincs adat.

Egészséges felnőtt emberre marásának hatása egy kiadós méhcsípésnél alig nagyobb, de azért ajánlatos orvoshoz fordulni. A viszonylagos veszélytelenség több okkal magyarázható. A kígyó méregfoga kis méretű, mérge nem tartozik az erős kígyómérgek közé. Kerüli az ember társaságát, sokszor a kutatóknak sem sikerül két hét alatt egyetlen kígyót látni, még kevésbé fogni az élőhelyén. Bár az állat süket, a léptek által keltett talajrezgéseket nagy távolságból érzékeli és fűcsomók alá, vagy rágcsálók járataiba menekül. Erre az óvatosságra jó oka van. Az emberek kígyóval szembeni ellenszenve miatt még ma is előfordul, hogy ha kígyót találnak, azonnal agyonverik. Az agyonverés ma már drága mulatság, mert e ritka kígyó a legmagasabb védelmi kategóriába sorolt, még élőhelyének zavarása is bűncselekménynek számít, nem is beszélve az egymillió forintos eszmei értékű állat elpusztításáról vagy engedély nélküli befogásáról.

Pusztítják a vaddisznók, a sünök és néhány ragadozó madár, leginkább a kígyászölyv, de a vipera visszaszorulásának legfőbb oka az ember környezetromboló tevékenysége, mely a füves területeket mezőgazdasági művelésbe vonta, és ezzel onnan e ritka fajt eltüntette. Az élőhelyek tönkretétele még a nyolcvanas években is folytatódott. A változatos felszínű területeken a dombokra telepített feketefenyő és akác kiszorította a kígyót a magaslatokról, ahol még csapadékosabb években is menedéket talált. A rákosi vipera a füves helyeket kedveli, erdőben nem fordul elő. Az erdők helyére most a Kiskunsági Nemzeti Park szakemberei visszatelepítik az eredeti gyepet. Ma a vipera élőhelyein minden tevékenységet a hüllő védelmének rendelnek alá.

A faj fennmaradásáért folytatott küzdelem két legfontosabb része az élőhely-rekonstrukció és a kígyófarm. A kígyófarmon azok a viperák találnak menedéket, amelyek élőhelye veszélybe került. A telepen – ragadozók elleni dróthálók védelmében – már több mint nyolcvan kígyó éli életét, nagy részük itt született. A maradvány-részpopulációkból származó egyedek párosításával elkerülhető a beltenyésztés. A kígyókból vérmintát vesznek, hogy genetikai elemzéssel is segítsék a faj megismerését. Az egészséges kígyókat biztonságos élőhelyekre visszatelepítve az egész populáció folyamatosan erősödik.

Aki azt kérdezi, hogy miért kell milliókat költeni egy ilyen semmi kis állatra, és nem elégszik meg azzal az indokkal, hogy azért, mert ott vannak és szépek, az gondoljon arra, hogy évek múlva talán a Vipera ursinii rákosiensis mérgéből lehet előállítani egy életmentő gyógyszert.

Morandini Pál

Vissza a lap tetejére