Ásványok, kőzetek, ősmaradványok, természetes anyagból készített dísztárgyak kiállítása és vására, melyhez természetfilm-vetítés, mikroszkópos ásványmeghatározás és tombolasorsolás kapcsolódik kísérőprogramként.
Nyitva tartás: 9–17 óráig
Helyszín: Budapest XI., Zsombolyai u. 6.
A gondolat – minden épület érdekes lehet kívülről-belülről, hogy jó bekukucskálni a rejtett terekbe, a falak pedig régmúlt időkről mesélhetnek, ezért meg kell nyitni az épületek kapuit egy hétvégére – Franciaországból ered, a mozgalom azonban gyorsan sikeres lett Európa-szerte.
Magyarországon is több mint 10 éves hagyományokkal rendelkezik immár az épületlátogató hétvége, mely a Lechner Alapítvány kezdeményezésre indult útjára ás a Kulturális Örökség Hivatal karolta fel.
Ebben az évben központi téma A fél(t)múlt építészete (1945-1959), de minden más korszak is megjelenik a látnivalók sorában.
A rendezvény célja, hogy a lakosság útra keljen és eljusson olyan helyekre, melyeken nem járt, nem járhatott.
A 36 éve a XI. kerületben működő TIT Stúdió Egyesület, Újbuda kulturális életének közismert szervezete idén csatlakozik a Kulturális Örökség Napok országos rendezvénysorozathoz, melynek keretében megnyitjuk az épület kapuit az érdeklődők előtt szeptember 16-án. Bemutatkozó programjainkkal szeretnénk még közelebb kerülni elsősorban a kerület lakosságához. Látogatóink megismerkedhetnek az épület múltjával (a II. világháború előtt utoljára épült budapesti zsinagóga) és jelenével (ahol a "Csodák Palotája" megszületett). Az Öveges Emlékteremben tárlatvezetést tartunk, videofilmekről ismerhetjük meg az Öveges József által bemutatott híres kísérleteket.
Nyitva tartás: 10–18 óráig
Helyszín: Bp. XI., Zsombolyai u. 6.
Telefon: 1/466-9019, 1/385-0514
Bemutatkozik a TIT Stúdió Egyesület: plakát-, fotó és kiadványkiállítás.
Megmozdul a sátor... – klubélet az egyesületben: gyűjtemények, élő állat-, és növénybemutatók mindkét nap 10.30 órától és 14.30 órától. Résztvevők: Ásvány, Csincsilla, Hajózástörténeti és Törpenyúl Klub.
Beharangozó... – őszi rendezvényeink ismertetői, szóróanyagai.
Nyitva tartás: 10–18 óráig
Helyszín: Feneketlen-tó
Idén 11. alkalommal került megrendezésre 2006. június 17-én a franciaországi székhelyű Nemzetközi Tudományos és Technikai Diákalkotók Versenyének Magyarországi Döntője a TIT Stúdió Egyesület és a Budapesti Ismeretterjesztő Társulat rendezésében a TIT Stúdió székházában ( (Bp. XI., Zsombolyai u. 6.). A versenyre nemcsak magyar, hanem külföldi vendégdiákok is neveztek, bemutatva találmányaikat a zsűri és az érdeklődő látogatók számára. A zsűri elnöke Beck Mihály akadémikus volt.
A hazai döntő első három helyezettje:
I. Ladik Szabolcs, Szilágyi Miklós (Bánki Donát Műszaki Középiskola, Nyíregyháza) – Téma: Marsjáró,
II. Kiss Anikó, Döbrentei Gábor (Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest) – Téma: A sokarcú szilícium,
III. Pákó Judit (ELTE Radnóti Miklós Gimnázium, Budapest) – Téma: Kenjem? Ne kenjem? Allergének kimutatása kozmetikumokban
az Európai Tudományos és Technikai Diákalkotó Kiállításon képviseli találmányaival és kutatásaival hazánkat a spanyolországi Tarragonában 2006. július 16-23. között.
A magyarországi döntő további résztvevői között értékes jutalmakat – külföldi kirándulásokat, szabadegyetemi bérleteket, tárgyjutalmakat – osztottak ki a szervezők, elismerve és további tudományos kutatómunkára ösztönözve az általános- és középiskolai diákokat. A rendezvényről riportfilmet készített a Duna Televízió.
11. alkalommal kerül megrendezésre 2006. június 17-én a franciaországi székhelyű Nemzetközi Tudományos és Technikai Diákalkotók Nemzetközi Versenyének Magyarországi Döntője a TIT Stúdió Egyesület és a Budapesti Ismeretterjesztő Társulat rendezésében. A versenyhez kiállítás is kapcsolódik, melyen nemcsak a magyar, hanem külföldi vendégdiákok is bemutatják találmányaikat. A hazai döntő első három helyezettje az Európai Tudományos és Technikai Diákalkotó Kiállításon képviseli majd hazánkat a spanyolországi Tarragonában 2006. július 16-23. között.
„A természetben a maga helyén minden egyenértékű, egyenjogú, legyen az akár a legparányibb légy dongása, akár a Vezúv kitörése. E hatalom birtokában nincs sem megvetni, sem letaposnivaló, s ez nagyon is érdekünk”. Herman Ottó (1900.)
Előadások a bonsaiokról mint fákról és a díszmadarakról (a TIT Stúdió Egyesület tudománybarát köreinek előadásában)
Kisfilm vetítése: Madarak emberközelben (15 perc) (a városokban az emberekkel "társbérletben" élő madarakról)
Kísérőrendezvény: 2006. az év madara: a tövisszúró gébics (a kerületi iskolák diákjai által készített rajzok kiállítása)
A program célja, hogy a diákok minél több jeles napot megismerjenek, hagyománnyá váljon számukra a megünneplése. Gondolkozzanak el azon, hogy mennyi mindent kapnak az emberek tőlük "ajándékba". Gondoljanak arra, hogy a madaraknak és a fáknak szükségük van az emberi odafigyelésre és védelemre.
Várjuk szeretettel az iskolákat és az óvodákat!
Kérem, jelezzék felénk (e-mail: info@tit.hu, telefon: 1/466-9019, fax: 1/385-0414), hogy ellátogatnak-e hozzánk e zöld ünnepen, amely itt Magyarországon született egy évszázada.
Programfelelős: Tóth Gabriella
Közel 200 diák részvételével zajlott a XI. kerület Föld Napja ünnepsége, mely a Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata, a kerületi Pedagógiai Szolgáltató Központ, a kerületi általános iskolák és a TIT Stúdió Egyesület közös szervezésében került megrendezésre. A rendezvény fővédnöke Molnár Gyula, Budapest Főváros XI. kerület Újbuda polgármestere volt, védnöke Bács Márton alpolgármester, aki előadás tartásával és a díjkiosztásban való részvétellel segítette a rendezvény színvonalas lebonyolítását.
Az előzetes meghirdetett versenyfeladatokra (Az év madara: a tövisszúró gébics rajzpályázat, Kert és művészet, Vasutak a föld alatt, A XI. kerület építészeti öröksége írásbeli pályamunkák) sok szép és értékes mű érkezett, melyeket a rendezvény keretében kiállítottunk. A diákokat "természetközeli" programok – kézművesfoglalkozások, előadások, bemutatók – várták a TIT Stúdióban és a Feneketlen-tó partján. A ráhangoló foglalkozások után került sor Vásárhelyi Tamás (Magyar Természettudományi Múzeum főigazgató-helyettese), valamint kerületi diákok előadásaira, majd az ünnepélyes díjkiosztóra. A rendezvényt a Megasztáros Torres Dani meglepetéskoncertje zárta.
Nagy érdeklődés kísérte a "Természet a lakásban" című ismeretterjesztő kiállításunkat, melyen a hétvégén közel 1500 fő vett részt. A hagyományos bemutatókon kívül vendégünk volt a Fővárosi Állat- és Növénykert ormányos medvéje, valamint a Rex Kutyaotthon Alapítvány árva cicái is. A kiállításon – idén először – dísznövényeivel bemutatkozott a Budai Speciális Iskola és a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Iskola. Hatalmas sikere volt a vadászgörények futóversenyének, melynek futamai naponta többször zajlottak újabb és újabb "versenyzők" részvételével. A versenyt lelkesen drukkolta végig nemcsak a fiatalabb, de a felnőtt közönség is. A kisebb gyerekek örömmel rajzolták le a kiállításon látott állatkákat, az ott szerzett élményeiket, míg az iskolások a TermészetTOTÓ segítségével mélyíthették el természeti ismereteiket. A programot természetfilm-vetítések, ismeretterjesztő előadások is színesítették.
A résztvevők, érdeklődők kérésére itt megtekinthető a kiállítás fotóalbuma!
- 13.00 A Karib-tenger gyémántjai
- 15.00 Afrika vadvilága
- 17.00 Csininformációk – érdekességek a csincsillákról, ea.: a Csincsilla klub tagjai
- 10.00 Csininformációk – érdekességek a csincsillákról, ea.: a Csincsilla klub tagjai
- 11.00 Magyarország védett gombái, ea.: Pálfalvi György, Gombász Kör
- 13.00 A Karib-tenger gyémántjai
- 15.00 Afrika vadvilága
Vadászgörény-futóverseny: drukkoljunk együtt a versenyzőknek minden nap 12, 14, 16 órakor!
Helyszín: | a TIT Stúdió Egyesület székháza, 1113 Budapest XI., Zsombolyai u. 6. |
Nyitva tartás: | március 4. (szombat) 10:00 – 18:00 március 5. (vasárnap) 9:00 – 17:00 |
Pályázhatnak egyének vagy néhány fős alkotó kollektívák.
A pályázatra jelentkezni az elkészítendő pályamű rövid (1-3 oldalas) szinopszisának (vázlatos ismertetésének) benyújtásával lehet 2006. március 20-ig. A jelentkezések elfogadásáról 2006. március 31-ig minden jelentkezőnek értesítést küldünk.
A jelentkezés pozitív visszaigazolása esetén a kész pályaművek elkészítésének és az elkészülés bejelentésének határideje 2006. május 15. Egyidejűleg kérjük megjelölni az alkotás bemutatásához szükséges helyigényt (max. 2,5 m2).
A kész pályaművek nyilvános bemutatására és zsűrizésére 2006. június 17-én (szombaton) kerül sor a TIT Stúdióban (Budapest XI., Zsombolyai u. 6.)
A zsűriben neves természettudósok vesznek részt.
Nevezési díj: 1000 Ft, amelyet a pályázat visszaigazolásakor elküldött csekken kell befizetni 2006. március 20-ig. A befizetési csekk másolatát a kiállítás helyszínén kérjük bemutatni. A határontúli pályázóktól nevezési díjat nem kérünk.
A kiállításon való részvétellel kapcsolatban felmerülő utazási és szállásköltséget a pályázók viselik. Igény esetén a vidéki és a határontúli diákok, felkészítő tanárok részére mérsékelt árú szálláslehetőséget biztosítunk.
A kiállításon előreláthatólag – meghívottként – európai (francia, német, cseh, szlovák, spanyol, orosz, bolgár és belga) társszervezeteink diákjai is bemutatják alkotásaikat.
Az elfogadott pályaművek számától és színvonalától függően:
A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást adunk a (+36) 1/ 338-4295-ös telefonon vagy az aibnerne@mail.kossuth-klub.hu e-mail-címen. A jelentkezéseket a következő postacímre kérjük:
XI. OTTDK
TIT Kossuth Klub Egyesület,
Budapest VIII., Múzeum u. 7.
1088
címmel a TIT Stúdió Egyesület és tudománybarát körei idén is megrendezik hagyományos tavaszköszöntő kiállításukat, hogy az érdeklődők testközelből megcsodálhassák az állat- és növényvilág, a természet csodáit. Ásvány-, kőzet-, dísznövény-, gomba-, bonsai-, csincsilla-, tengerimalac-, törpenyúl-, vadászgörény-, hajómodell-bemutatókkal és egyéb újdonságokkal várjuk a kedves látogatókat.
Honlapunkon hamarosan újabb információkat talál ismeretterjesztő rendezvényünkről!