A TIT Stúdió Egyesület 2002. évi országos közművelődési tevékenysége ismertetője

Országos hatókörű kiemelten közhasznú egyesületünk 32 éve működik. 2002-ben közművelődési tevékenységünk fő céljául tűztük ki - az előző évi rendezvényeink folytatásaként - hogy az országos érdeklődésre számottartó kulturális, tudományos ismeretterjesztő, kisközösségi és szabadidős programjaink a mindennapi kultúra és a tudományos műveltség fejlesztését szolgálják; valamint módszertani és szakmai segítséget nyújtsunk művelődési intézményeknek, közművelődési célú civil szervezeteknek, népfőiskoláknak  hasonló programok megszervezéséhez, lebonyolításához.

Országos közművelődési programjainkon a legszélesebb korosztályi csoportok vettek részt. Közel 40.000 látogatója volt a tudományos és felnőttoktatási konferenciáknak, fórumoknak, tanácskozásoknak; az ismeretterjesztő, a tudományos és hobby kiállításoknak; a tudománybarát klubjaink sokszínű rendezvényeinek; a családi és a szabadidős programoknak; a tudományos filmek bemutatóinak; a szabadegyetemi sorozatoknak, a nagy hagyományú hazai és nemzetközi diákvetélkedőknek, az ifjúsági programoknak. Az Öveges Emlékteremben tudományos kisfilmek vetítésével, játszóházi programokkal és kiállítással vártuk a fővárosi és megyei általános középiskolák diákjait, civil szervezetek képviselőit és egyéni látogatókat.

A mindennapi kultúra körébe tartozó szabadidős programjaink között nagy érdeklődés övezte a közéleti és a tudós személyiségek közreműködésével szervezett "A Természet-Tudomány-Ember" című szabadegyetemi előadássorozatot. Havonta 3-3 előadással, fórumbeszélgetésekkel, tudományos filmek vetítésével vártuk az érdeklődőket. A szabadegyetemi program témakörei voltak: biokultúra, környezetvédelem, biológia, földtan, technika, tudománytörténet. A rendezvénysorozaton közel 2 ezer látogató vett részt. Szabadidős rendezvényeink között népszerűek voltak tudománybarát kisközösségeink programjai is. Az akvaristák, ásványgyűjtők, növénykedvelők, kertbarátok, gombászok, madárbarátok, kisállattartók, modellezők és a bonsaikör klubfoglalkozásai, tanácsadással egybekötött előadássorozatai, kiállításai, családi túrái és bemutatói sok érdeklődőt vonzottak(~ 6 ezer látogató). Klubjaink közül többen időszaki szakmai kiadványt is megjelentettek, bővítve ezzel is az érdeklődők ismereteit. Emellett széleskörű  kapcsolatokat építettek ki megyei és fővárosi művelődési intézményekkel, népfőiskolákkal, civil szervezetekkel, oktatási intézményekkel. Klubjaink velük együttműködve közös országos kiállításokon is bemutatkoztak.

Az évfordulós programokon egyesületünk alapítójára, Öveges Józsefre is emlékeztünk. Befejeztük az Öveges Emlékterem felújítását; ahol kísérletező és tudományos játszóházi programokkal, tudományos kisfilmek vetítésével, előadásokkal és az Öveges emlékkiállítással vártuk az érdeklődőket: iskolai csoportokat és fiatalokat, felnőtteket egyaránt. Több megyéből fogadtunk iskolai csoportokat, civil szervezeteket, népfőiskolákat az Öveges kiállításon (~ 3 ezer látogató).

Nagy érdeklődés övezte országos konferenciasorozatunkat is, melyeken kulturális és oktatási intézmények, civil szervezetek és mozgalmak, népfőiskolák, egyesületek tagjai, valamint középiskolai diákok és egyetemi hallgatók is részt vettek. A tudományos rendezvénysorozat megszervezésében együttműködtünk - többek között - felnőttoktatási intézményekkel és szervezetekkel, civil mozgalmakkal, kutatóintézetekkel, szaklapok szerkesztőségeivel, tudományos és oktatási intézményekkel. A rendezvénysorozatból külön is kiemelésre méltó egyesületünk 3 országos programja "A művelődés hete - a tanulás ünnepe" alkalmából. Az országos konferenciákon közel 3 ezer látogató vett részt.

2002-ben is rendeztünk nagy érdeklődésre számottartó ismeretterjesztő és kulturális  kiállításokat, amelyek hozzájárultak a tudományos és a köznapi  ismeretek széleskörű terjesztéséhez. Közel 15 ezer látogatót vonzottak a kiállításaink, melyek témái: hobby, fotó, makett, eszköz, festmény, könyv.

Országos és nemzetközi szintű tehetséggondozó programjaink között figyelem övezte a 19. alkalommal megrendezett - a TIT alapítójáról Bugát Pálról elnevezett - országos középiskolai természetismereti vetélkedőt és a VII. Nemzetközi Tudományos és Technikai Diákalkotók magyarországi döntőjét. A diákszabadegyetemi sorozatban földtani, csillagászati, természet-, környezetvédelmi és biológia, egészségügy, űrkutatás témakörökkel ismerkedhettek az általános és középiskolai diákok. A vetélkedők és az ifjúsági programok közel 7 ezer látogatót vonzottak.

Egyesületünk széleskörű együttműködést alakított ki országos civil szervezetekkel (pl. Magyar Népfőiskolai Társaság megyei szervezeteivel, a Magyar Pedagógiai Társaság Felnőttnevelési Szakosztályával, az MTA Andragógiai Albizottságával, a Kultúraközvetítők Társaságával, a Felnőttképzési Vállalkozások Szövetségével, a Magyar Kulturális Szövetséggel) kulturális intézményekkel (pl. Magyar Művelődési Intézet) és szervezetekkel, megyei és városi művelődési intézményekkel,  népfőiskolákkal és egyesületekkel. A 2002-ben tovább szélesedő nemzetközi kapcsolataink közül elsősorban a Német Népfőiskolai Szövetség Nemzetközi Intézete Budapesti Projektirodájával való együttműködést emelhetjük ki.

A TIT Stúdió Egyesület 2002. évi országos programjairól rendszeresen adtak tájékoztatást napilapok, szaklapok, ill. folyóiratok, rádió és TV műsorok  szerkesztőségei. Rendezvényeink meghívóin, ismertetőin a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatását feltüntettük (a szerződés szerinti formában).

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 2002-ben nyújtott pénzügyi támogatását az országos közművelődési tevékenység megvalósításához szükséges működési költségekre fordítottuk.

Válogatás a 2002. évi országos rendezvények közül:

2002. március 2-3.  Otthonunkban a természet - című hobby kiállítás, résztvevők száma ~ 2 ezer fő, valamint Hobby és tudománybarát klubok országos módszertani fóruma (~ 250 fő)
2002. március 28.  

Bugát Pál XIX. Országos Középiskolai Természetismereti Vetélkedő. Témája: a földi légkör

Országos elődöntője (Budapest)
A résztvevők száma: 1200 fő

2002. április 16. 

"A felnőttek olvasási szokásai és orientálása" országos konferencia és szakkönyvkiállítás, a Magyar Pedagógiai Társaság Felnőttnevelési Szakosztályával közös rendezvény
A résztvevők száma: 110 fő

2002. április 23. 

"A Föld Napja" nemzetközi akció fővárosi programja
A résztvevők száma: 250 fő, valamint

Gyermekrajz-verseny kiállítása: Az év madara a sárgarigó címmel
A résztvevők száma: ~1000 fő 

2002. július 6. 

VII. Nemzetközi Tudományos és Technikai Diákalkotók magyarországi versenye (MILSET)
A résztvevők száma: 340 fő
Kiállításon résztvevők száma: 620 fő

2002. augusztus 22-24.

Bugát Pál XIX. Országos Középiskolai Természetismereti Vetélkedő országos döntője (Gyöngyös)

2002. szeptember 27.     A művelődés hete - a tanulás ünnepe alkalmából részvétel a rendezvény megnyitóján
2002. október 2. 

A művelődés hete - a tanulás ünnepe alkalmából "A hátrányos helyzet felszámolásának lehetőségei a felnőttoktatásban és a közművelődésben" címmel országos  konferencia, a Magyar Pedagógiai Társaság Felnőttnevelési Szakosztályával közös rendezvény
A résztvevők száma: 140 fő

2002. október 5. 

A művelődés hete - a tanulás ünnepe alkalmából Természettudományos körvezetők módszertani fóruma
A résztvevők száma: 60 fő

2002. október 5-6.  

A csodás természet - című tudományos és hobby kiállítás
A résztvevők száma: 800 fő

2002. november 28.

A Magyar Tudomány Napja alkalmából "Párbeszéd a tudománnyal" címmel VI. országos tudományos konferencia
A résztvevők száma: 264 fő

2002. december 1.   Magyarország ásványai és kőzetei - című kiállítás (1400 fő) és módszertani bemutató szakkörvezetőknek
(40 fő)

Vissza a lap tetejére